részletes rendelőkereső

Sok beteg fizetne a gyorsabb diagnózisért

Habár intézményenként jelentős különbségek figyelhetők meg az előjegyzési idő hosszában, összességében elmondható, hogy a megkérdezettek átlagosan 1 hónapra kaptak időpontot a tervezett vizsgálatra. A rövidebb – legfeljebb 2 hetes – várakozási idő esetében még türelmesek a páciensek, amennyiben viszont ennél hosszabb idő szükséges, már elfogadhatatlannak tartják azt. A válaszadók fele saját bevallása szerint akár 50-100 kilométert is hajlandó lett volna azért pluszban utazni, hogy hamarabb kerüljön sorra, míg 13 százalékuk 200 kilométernél többet is vállalna ennek érdekében.

Minden második beteg tartja elképzelhetőnek, hogy fizetett volna vagy legközelebb fizetne egy olyan vizsgálatért, amin a kutatás ideje alatt részt vett, különösen a fiatalabbak említették ezt meg.

A térítéses lehetőségről informált betegek körében azonban jelentős információhiány és félretájékozottság tapasztalható. Az MR-vizsgálatra várók 43, a CT szolgáltatást igénybe vevők 49%-a ugyanis egyáltalán nem tudta, hogy mennyibe kerülhet egy-egy ilyen vizsgálat, míg az összeget említő páciensek jelentősen felülbecsülték az árakat. Az egyébként – a szolgáltatás jellegétől függően – 20-30 ezer forintért elérhető CT esetében átlagosan 46 ezer forintot, a 35-45 ezer forintért elérhető MR-vizsgálatokért pedig átlagosan 58 ezer forintot említettek.

A felmérés ideje alatt CT-re érkező és fizetni hajlandó betegek 74%-a fizette volna ki a vizsgálat magánúton fizetendő minimális díját, vagyis 15,5 ezer forintot, de még a 30 ezer forintos CT költséget is vállalta volna minden második válaszadó. Az MR esetében 57% azon páciensek aránya, aki vállalta volna a minimális 30 ezer forintos vizsgálati díjat, de 41%-uk 45 ezer forintot is hajlandó lett volna áldozni a gyorsabb ellátásért.

A kutatásról

A felmérést 2014 márciusában a Szinapszis Kft. végezte a Diagnoscan Magyarország megbízásából. A személyes megkérdezésen alapuló papíros kutatásban 254, a Diagnoscan központokba (Budapest Péterfy Kórház, Budapest Honvédkórház, Debrecen, Szeged, Győr), képalkotó vizsgálatra érkezett beteg vett részt, a válaszadók kiválasztása a vizsgálatra érkezők közül véletlenszerűen történt. A minta összetétele életkor és a nemek megoszlása alapján vegyes, a válaszadók között egyenlő volt a CT- és az MR-vizsgálatra érkezettek aránya.

Vissza a lap tetejére